89

Álszent vagyok. Mindig fennen hangoztatom, hogy nem érdekel, hogy hogy nézek ki, már  hozzászoktam, már megszoktam. stb., stb... De ez nem igaz. Nagyon is zavar. Még akkor is, ha tudom, hogy nem eszem sokat és igyekszem figyelni arra, mit, mikor, miből és mennyit. (Ezt mondjuk jó lenne a nem megfelelően működő pajzsmirigyemnek is elmondani, de hiába beszélek neki és győzködöm már évek óta:) )

Diéta ilyen, diéta olyan, kalóriaszámlálás, edzőterem, akkupunktúra, futás (hogy irigylem Zazit, aki fut, csak fut, kitartóan csak fut!), torna S.Norbival (szörnyű), aztán torna B. Norbival (sokkal jobb), de a kilók maradnak, a zsírsejtek ragaszkodnak hozzám és a jól megszokott helyükhöz.
Lehetnék kitartóbb, de valahol mindig feladom. Pedig utálok tükörbe nézni, utálok fényképezőgép elé állni, utálok hatalmas, sunyin belenézésre csábító kirakatüveg előtt elmenni, utálok ruhát vásárolni. Mondhatják mások, hogy "pedig" annyira jól nézel ki, "pedig" mindig annyira jókedvű vagy, "pedig" annyira csinos vagy,  "pedig" mindig olyan jó ruháid vannak, "pedig" te így vagy szép. Mondhatják. De meggyőzni nem tudnak. Én csak a tükröt látom és az onnan keserűen visszamosolygó, színes ruhákkal kompenzáló, kerekfejű nőt látom. 

Ezen szeretnék változtatni. Hogy elhiggyem magamról, amit mások mondanak. Nagy az elhatározás. Olyannyira, hogy még blogot is nyitottam. Hátha...
Van valami mondás a lepényhalról...